Bácskertes_G_J
2013-01-04
Ott, mikor a sok betegek voltak kösztünk, mert aki vagy nagyon lefogyott, vagy valami, és akkor aszongya, hogy én is amikor mentem ottan a, mert akinek, bírtam segítettem, de itt egy me föl, meghalt, ott egy meghalt. (Há de mitől haltak azok meg?) Hát, lesoványodva, tisztára, akkó mind...(De mondta, hogy elég jó vót a táplálék...) Hát, akinek jó. De vót ám akinek nem is, nem is jó volt. Meg azé nagyon sokan átfáztak, megfáztak is, betegek lettek, de orvos nem volt. Nem volt orvos. Csak olyan kis, mint a kis szanitéc, hogy ért kicsit hozzája.
Elég az hozzá, akkor itt meghalt valaki, ajde volt olyan noszilka, rátették, elvitték valahova. (Jó, de ugye fagyos vót a főd, nem ott Szibériába, akó?) É, hát mindég. Valahova elvitték. Na most az, halottakat, jött a orosz tiszt, azt el köllött vinni. És aztat én nem tudtam, hogy itt meghalt, ott meghalt, nézem én is, te jó ég. Rátették, vitték. Vitték. Ez így ment. Há ott is mikó, ott is ami, ahol voltunk mink, ötszázan voltunk abba nagy, óriás nagy helységbe. (Minden, tán minden nap vót egy két ember aki meghalt?) Ajjaj. Még több. És mondom hova visszék ezeket? Hat aszmondja, hogy köll vinni. Vitték, valahova, föld, barakkba. (Föld barakba?) Föld barak, mondom, az egy, csak a teteje kinn van. Na mos ottan vannak végig priccsek, tele hadifogojja. No de mikó jött a tiszt. Jön, aszmondja, pogyom szamnom. Hogy mennyek vele. Az annya mindenit, hát mondom, mit akar ez mostan. De szépen beszét velem. No, hogy elmegyünk, még kettő ember köll. Három. Legyünk hárman, négyen. Gyerünk. Elvitt a, elvitt bennünket konyhára. Aj davaj kusat.
Gabrics Józsi, volt itten, ez egy tankista vót, és valahol legázáta, a legázot valami oroszokat. És ezt, valaki elárúta, és két évvel később jött haza, mint én. Hugy azt is nem engedték haza. De azé nagy nehezen hazaért. Ugye mindég érdeklőttek ugye, hát én meg nem fétem. Én nem bántottam senkit mondom. Apszolut senkit. Mer így, ha valaki tir, ha ellentmond, de itt vagy ott, valamit a oroszok ék, ha megbántotta, vagy valami, akkor ezek, ezeket mingyár, mingyár büntették meg. Én nem bántottam senkit, soha. Én ott se oroszt, se orosz senkit.
Elmentünk konyhára, elég az hozzá, no davaj kusat. Adjon nekünk enni. Na mondom, biztos utaljára még… (Maga meg a tiszt.) Gondótam… (Maga meg a…) Nem. Bé, még, két-három személy. Két-három személy, legyünk négyen. Négy személy köll, de hogy hova visznek, meg mit akar, nem tudom. Csak adjon enni, no mondjuk ottan, olyan… (Mi lesz ez?) Adtak ott, volt ilyen kis, ilyen kis halacskákat. Vót, le van, le vant sózva. Száz literes hordókba. Ilyen, olyan, plé hordók. És azt le kondzerváják, és az mi. Csak az, olyan, kis halacskakat, kis krumpliva és ilyen fészték a konyhán. Na mos akkor, odamen, na mondom ezek biztos, ez orosz, biztos beszégettünk, meg utoljára még, egye, mi arra lakjunk jó, és el, elvisz valahová, eltesznek lábalú. Beszégettünk ottan… (De má maguk, maguk egymás között magyarú?) Há persze. (De űt, a oroszt nem zavarta, hogy maguk magyarul beszét?) Nem. Abszolút nem bánta. Sőt még akart tanúni is. (Még akart tanúni?) Persze! Tudta mondani, hogy szép kislány. (Azt megtanúta mondani?) Azt meg. Meg szép kislányok. (Talán érdeklődött a magyar lányok felű?) Persze. Úgyhogy mink ottan szépen övögettünk, övögettünk, három órakkó má kezd sötétedni. Na most elég az hozzá. Eszünk ott szépen, eszünk, eszünk, aszta mindenit, na mondom majd, beszégetünk má. Még utoljára adnak, lakjunk jó, és valahova elűsztek bennünket és el, elásnak. Mert, hm, mingyá maj megmondom, hogy ho hova lett az. Elíg az hozzá, ettünk, na, kezd söté-tedni, pogyom samnom. Mennyünk vele. Na megyünk, oda elmünk a földbarakkhó, lemegy három lépcsőt, fégyújcsa villant, százméter hosszú, és priccs sincs benne. S mind a két oldalán. Erdélyi magyarok, azok is voltak sokan. Erős emberek. Mer vót olyan erdélyi magyar, hogy, mér adod el a, izét, a, kenyerkédet? Aszmongya, elcseréle kis kenyeret egy cigarettáé. Csak még egy cigarettát tudjak úgy elszívni. Mint valamikó odahaza, ebéd után. Nem bánom ha meghalok. És meg is halt. Hát ilyenek is voltak. Mos elég az hozzá.
Oda mén a barakhhó szépen, mén még a orosz tiszte, na, te, na aszmondja, pogyam mennyünk vele. Lemegyünk három lépcsőt, fölgyújcsa, kinyissa azt ajtót, mind a két oldalán száz méter hosszú, ez mind végig, így, oda, meztelen hullak, mind a két oldalán. De hát a betegeket mind oda vitték. Mind odavitték szépen, azé mondom, hogy erdi, a Donná, tudják a magyarok, hogy ki halt ott meg, meg fent vannak síremlékek, de má mondják a magyarok, hogy nem tudja, hogy hol az a rengeteg, amirű apszolút nem tudnak. De hát itt van, itten, mondom, én tudnám megmondani, hogy hol vannak azok a sok magyarok. (Mer azok mind, ott vannak e temetve?) Az mind ott vannak, mind ott a izébe, abba a nagy földbarakkba, ez mind végig, na most amit, meg akit elvittek… Ez Kopejszk, ez mind szénbánya ottan. Na mos, mikor lemegyünk, megnézik, ez végig mind hulla, az végig mind hulla. Egyszer csak, mikor jó besötétedett, akkor szépen jöttek a kamiónok, szépen jött, na mondja pogyom. Gyerünk megfogni, szépen a hullát, fel a vállra, és gyerünk föl, és mind dobáni bele a kamionba. És ez így ment egész éjje. Ezt így csinátuk… Mikor besötétedett, akkor jön, hogy ottan, aj, de szerencse, hogy itt egy jó ég, nem szerettem a hullát bántani, aszta mindenit neki! (De vót szaguk?) Nem. Nem volt. Nem. Le vót az, há hideg vót. Le vót fagyva. Olyan hideg volt ott bent, hogy őrület. És, és úgyhogy ezt nekünk meg kellett fogni, aki volt olyan, erdélyi, nagy erősek. Azt ű meg megmozdítani, amit ketten alig vittük föl. És bele a kamionba. Elvitték valahova. A kamion vitt egész éjje. Elvitték, hogy ez, eltemették, vagy elégették, errű soha senki nem tudott, így szeretném megmondani a magyaroknak, hogy hol vannak azok sok magyarok. Akit itt nem tudunk semmit. Nem tudnak semmit. Én tudom. Hogy hova lett. Mer én is, nekem is kellett dobáni fel a kamionra. Hogy az mos elvitték, ott senki nem mond semmit. Megtermett, meg megy a kamion, gyön a másik, gyerünk, és ezt így kellett egész éjjel nekünk. Elvitték a magyarokat, elégették, vagy eltemették valahova, soha senki nem tud róluk. Ezt csak én tudok. Tudom. (És nem, nem szokott evvel a élménnye álmonni?) Nem. (Se akkó frissibe?) Hát ott frissibe, az kellemetlen vólt, egy kicsikét. Mindig fétünk akkor. Hát, hogyha valami télleg vallamellik orosz megbolondul, és… Nagyon szerettek inni.
(És a élete? Élete folyamán Józsi bácsi, nem vágyakozott vissza, menni körűnézni, megnézni mégeccer… Azt a vidéket?) Soha. Soha többé, soha nem. Nem bizony. Nem, nem. Nagyon hideg van, és nagyon jó fel kő, bundába felépít… fel izéni, és mentünk ottan, volt ottan… Elvittek ottan e, engem is a bányába. De nyitott bányába… Szénbányába. Nyitott bánya. Talaj felett tíz, húsz… Elészer is az egész földet, jöttek a nagy kamiónok, és az egész földet, ez mind köllött föl a kamionra, s az vitték el, vitték ki. Valamit föltöltöttek vele. Mikó ma odaértünk a szénhez… Akkort a német lefúrtak a németek, és akkor robbantották. Akkor jött a tiszta szén. És ezt köllött így, ezt köllött úgy ottan rakni. Nekünk. (Szóval a németek azok mindenhő értettek.) Há, mindenhő, meg és oroszok csináták ezt. (Ja, oroszok fúrtak le?) Persze. Mind a oroszok, hát mos, akik voltunk ottan németek, meg magyar, meg román, aki volt ottan hadifogoly. Ugye bennünket elvittek, hadifoglyokat, hogy asztat, köll nekünk pakolni, fel ugye lapátokkal, meg dobáni, a izét is, a kocsit, meg nem tom én…
(Nem sok román vót ott?) Nem sok, nem sok román. Mer, mer a románok, ugye, ravaszak voltak mondom. Mikor a, mikor a bejöttek a oroszok, ezek röktön átátak a izéhő, a… (Oroszokhó.) Oroszokhó. És akkó így kitoltak velünk. A románok. Arad, Temesvár kell nekünk? Aradig elmentünk. És ott körűfogtak bennünket, és ott a óriás mennyien, mer ott mikor je, bejöttek a izék, oroszok, akkor ugye tovább nem bírtuk, a románokat úgy elfoglalni? És ott akkor újból köllött nekünk fejver nékű, és akkor gyerünk mind essze, és akkor szépen gyalog elmentünk Aradra. Elmentünk oda, és ott mind körűfogtak bennünket, és ot a kerítésné mind jöttek a szülők, de az orosz senki oda köze nem engedett. És ott vót a apja, meg a, meg a rokona, meg minden… Os akkor ott nagy, mikor gyalog megin oda visszamentünk, Arad–Temesvárra, illetve, a, izé ot há, határra, Arad Temesvárról, oda visszamentünk, gyalog, és akkor ottan, ott pakótak akkor be bennünket.
(Akkor lehet, hogy azokat a, ha magyar erdélyi halottakat, akiket maguk pakótak a kamionokra, lehet, hogy olyan, olyan bányákba, olyan szénbányákba temették el?) Nem lehet tunni. Abszolút arrú senki, az égvilágon nem tud. Én szerettem volna megkérdezni valaki orosztú, de nem volt ott azok, olyan oroszok voltak, ott nem lehetett se beszégetni, velük, azt mondta davaj, tovaris, gyerünk. Pakóni föl, senkivel semmi mást nem, nem lehetett beszégetni, mer hogy hova visszik, vagy valami… Én akartam, mekkérni, hogy hova visszék ezeket, micsinának ezekke. (Se a za tiszt nem akarta elárulni, akivel voltak vacsorázni?) Nem bizony. Nem tiszttel voltunk, csak azokkal a hadifogolytársakkal, aki, akivel együtt voltunk. De szerencse másik este nem vittek engem. Nem szerettem a halottat bántani, vagy még hozzá nyúni se. Úúúú. Nagyon írtózom tüle. És úgyhogy szerencsére akkó nem vittek, hanem akkor másik, másik négy személyt, hadifoglyot társakka. Akik voltak társaink, akkó azt vitték.
Aszmondom, ez soha senki errű nem tud abszolút. Én nem tom, aki innen, lett vóna Kupuszináról, senki nem volt velem, na mos vótak ottan erdélyi magyarok, meg nem tom én, honnan, ott voltak még az egész Jugoszláviábú, tele onnan, voltak ottan Adarú nagyon sok. Sokan voltak adaiak.
Hangállományok: Bacskertes_G_J.mp3
Elég az hozzá, akkor itt meghalt valaki, ajde volt olyan noszilka, rátették, elvitték valahova. (Jó, de ugye fagyos vót a főd, nem ott Szibériába, akó?) É, hát mindég. Valahova elvitték. Na most az, halottakat, jött a orosz tiszt, azt el köllött vinni. És aztat én nem tudtam, hogy itt meghalt, ott meghalt, nézem én is, te jó ég. Rátették, vitték. Vitték. Ez így ment. Há ott is mikó, ott is ami, ahol voltunk mink, ötszázan voltunk abba nagy, óriás nagy helységbe. (Minden, tán minden nap vót egy két ember aki meghalt?) Ajjaj. Még több. És mondom hova visszék ezeket? Hat aszmondja, hogy köll vinni. Vitték, valahova, föld, barakkba. (Föld barakba?) Föld barak, mondom, az egy, csak a teteje kinn van. Na mos ottan vannak végig priccsek, tele hadifogojja. No de mikó jött a tiszt. Jön, aszmondja, pogyom szamnom. Hogy mennyek vele. Az annya mindenit, hát mondom, mit akar ez mostan. De szépen beszét velem. No, hogy elmegyünk, még kettő ember köll. Három. Legyünk hárman, négyen. Gyerünk. Elvitt a, elvitt bennünket konyhára. Aj davaj kusat.
Gabrics Józsi, volt itten, ez egy tankista vót, és valahol legázáta, a legázot valami oroszokat. És ezt, valaki elárúta, és két évvel később jött haza, mint én. Hugy azt is nem engedték haza. De azé nagy nehezen hazaért. Ugye mindég érdeklőttek ugye, hát én meg nem fétem. Én nem bántottam senkit mondom. Apszolut senkit. Mer így, ha valaki tir, ha ellentmond, de itt vagy ott, valamit a oroszok ék, ha megbántotta, vagy valami, akkor ezek, ezeket mingyár, mingyár büntették meg. Én nem bántottam senkit, soha. Én ott se oroszt, se orosz senkit.
Elmentünk konyhára, elég az hozzá, no davaj kusat. Adjon nekünk enni. Na mondom, biztos utaljára még… (Maga meg a tiszt.) Gondótam… (Maga meg a…) Nem. Bé, még, két-három személy. Két-három személy, legyünk négyen. Négy személy köll, de hogy hova visznek, meg mit akar, nem tudom. Csak adjon enni, no mondjuk ottan, olyan… (Mi lesz ez?) Adtak ott, volt ilyen kis, ilyen kis halacskákat. Vót, le van, le vant sózva. Száz literes hordókba. Ilyen, olyan, plé hordók. És azt le kondzerváják, és az mi. Csak az, olyan, kis halacskakat, kis krumpliva és ilyen fészték a konyhán. Na mos akkor, odamen, na mondom ezek biztos, ez orosz, biztos beszégettünk, meg utoljára még, egye, mi arra lakjunk jó, és el, elvisz valahová, eltesznek lábalú. Beszégettünk ottan… (De má maguk, maguk egymás között magyarú?) Há persze. (De űt, a oroszt nem zavarta, hogy maguk magyarul beszét?) Nem. Abszolút nem bánta. Sőt még akart tanúni is. (Még akart tanúni?) Persze! Tudta mondani, hogy szép kislány. (Azt megtanúta mondani?) Azt meg. Meg szép kislányok. (Talán érdeklődött a magyar lányok felű?) Persze. Úgyhogy mink ottan szépen övögettünk, övögettünk, három órakkó má kezd sötétedni. Na most elég az hozzá. Eszünk ott szépen, eszünk, eszünk, aszta mindenit, na mondom majd, beszégetünk má. Még utoljára adnak, lakjunk jó, és valahova elűsztek bennünket és el, elásnak. Mert, hm, mingyá maj megmondom, hogy ho hova lett az. Elíg az hozzá, ettünk, na, kezd söté-tedni, pogyom samnom. Mennyünk vele. Na megyünk, oda elmünk a földbarakkhó, lemegy három lépcsőt, fégyújcsa villant, százméter hosszú, és priccs sincs benne. S mind a két oldalán. Erdélyi magyarok, azok is voltak sokan. Erős emberek. Mer vót olyan erdélyi magyar, hogy, mér adod el a, izét, a, kenyerkédet? Aszmongya, elcseréle kis kenyeret egy cigarettáé. Csak még egy cigarettát tudjak úgy elszívni. Mint valamikó odahaza, ebéd után. Nem bánom ha meghalok. És meg is halt. Hát ilyenek is voltak. Mos elég az hozzá.
Oda mén a barakhhó szépen, mén még a orosz tiszte, na, te, na aszmondja, pogyam mennyünk vele. Lemegyünk három lépcsőt, fölgyújcsa, kinyissa azt ajtót, mind a két oldalán száz méter hosszú, ez mind végig, így, oda, meztelen hullak, mind a két oldalán. De hát a betegeket mind oda vitték. Mind odavitték szépen, azé mondom, hogy erdi, a Donná, tudják a magyarok, hogy ki halt ott meg, meg fent vannak síremlékek, de má mondják a magyarok, hogy nem tudja, hogy hol az a rengeteg, amirű apszolút nem tudnak. De hát itt van, itten, mondom, én tudnám megmondani, hogy hol vannak azok a sok magyarok. (Mer azok mind, ott vannak e temetve?) Az mind ott vannak, mind ott a izébe, abba a nagy földbarakkba, ez mind végig, na most amit, meg akit elvittek… Ez Kopejszk, ez mind szénbánya ottan. Na mos, mikor lemegyünk, megnézik, ez végig mind hulla, az végig mind hulla. Egyszer csak, mikor jó besötétedett, akkor szépen jöttek a kamiónok, szépen jött, na mondja pogyom. Gyerünk megfogni, szépen a hullát, fel a vállra, és gyerünk föl, és mind dobáni bele a kamionba. És ez így ment egész éjje. Ezt így csinátuk… Mikor besötétedett, akkor jön, hogy ottan, aj, de szerencse, hogy itt egy jó ég, nem szerettem a hullát bántani, aszta mindenit neki! (De vót szaguk?) Nem. Nem volt. Nem. Le vót az, há hideg vót. Le vót fagyva. Olyan hideg volt ott bent, hogy őrület. És, és úgyhogy ezt nekünk meg kellett fogni, aki volt olyan, erdélyi, nagy erősek. Azt ű meg megmozdítani, amit ketten alig vittük föl. És bele a kamionba. Elvitték valahova. A kamion vitt egész éjje. Elvitték, hogy ez, eltemették, vagy elégették, errű soha senki nem tudott, így szeretném megmondani a magyaroknak, hogy hol vannak azok sok magyarok. Akit itt nem tudunk semmit. Nem tudnak semmit. Én tudom. Hogy hova lett. Mer én is, nekem is kellett dobáni fel a kamionra. Hogy az mos elvitték, ott senki nem mond semmit. Megtermett, meg megy a kamion, gyön a másik, gyerünk, és ezt így kellett egész éjjel nekünk. Elvitték a magyarokat, elégették, vagy eltemették valahova, soha senki nem tud róluk. Ezt csak én tudok. Tudom. (És nem, nem szokott evvel a élménnye álmonni?) Nem. (Se akkó frissibe?) Hát ott frissibe, az kellemetlen vólt, egy kicsikét. Mindig fétünk akkor. Hát, hogyha valami télleg vallamellik orosz megbolondul, és… Nagyon szerettek inni.
(És a élete? Élete folyamán Józsi bácsi, nem vágyakozott vissza, menni körűnézni, megnézni mégeccer… Azt a vidéket?) Soha. Soha többé, soha nem. Nem bizony. Nem, nem. Nagyon hideg van, és nagyon jó fel kő, bundába felépít… fel izéni, és mentünk ottan, volt ottan… Elvittek ottan e, engem is a bányába. De nyitott bányába… Szénbányába. Nyitott bánya. Talaj felett tíz, húsz… Elészer is az egész földet, jöttek a nagy kamiónok, és az egész földet, ez mind köllött föl a kamionra, s az vitték el, vitték ki. Valamit föltöltöttek vele. Mikó ma odaértünk a szénhez… Akkort a német lefúrtak a németek, és akkor robbantották. Akkor jött a tiszta szén. És ezt köllött így, ezt köllött úgy ottan rakni. Nekünk. (Szóval a németek azok mindenhő értettek.) Há, mindenhő, meg és oroszok csináták ezt. (Ja, oroszok fúrtak le?) Persze. Mind a oroszok, hát mos, akik voltunk ottan németek, meg magyar, meg román, aki volt ottan hadifogoly. Ugye bennünket elvittek, hadifoglyokat, hogy asztat, köll nekünk pakolni, fel ugye lapátokkal, meg dobáni, a izét is, a kocsit, meg nem tom én…
(Nem sok román vót ott?) Nem sok, nem sok román. Mer, mer a románok, ugye, ravaszak voltak mondom. Mikor a, mikor a bejöttek a oroszok, ezek röktön átátak a izéhő, a… (Oroszokhó.) Oroszokhó. És akkó így kitoltak velünk. A románok. Arad, Temesvár kell nekünk? Aradig elmentünk. És ott körűfogtak bennünket, és ott a óriás mennyien, mer ott mikor je, bejöttek a izék, oroszok, akkor ugye tovább nem bírtuk, a románokat úgy elfoglalni? És ott akkor újból köllött nekünk fejver nékű, és akkor gyerünk mind essze, és akkor szépen gyalog elmentünk Aradra. Elmentünk oda, és ott mind körűfogtak bennünket, és ot a kerítésné mind jöttek a szülők, de az orosz senki oda köze nem engedett. És ott vót a apja, meg a, meg a rokona, meg minden… Os akkor ott nagy, mikor gyalog megin oda visszamentünk, Arad–Temesvárra, illetve, a, izé ot há, határra, Arad Temesvárról, oda visszamentünk, gyalog, és akkor ottan, ott pakótak akkor be bennünket.
(Akkor lehet, hogy azokat a, ha magyar erdélyi halottakat, akiket maguk pakótak a kamionokra, lehet, hogy olyan, olyan bányákba, olyan szénbányákba temették el?) Nem lehet tunni. Abszolút arrú senki, az égvilágon nem tud. Én szerettem volna megkérdezni valaki orosztú, de nem volt ott azok, olyan oroszok voltak, ott nem lehetett se beszégetni, velük, azt mondta davaj, tovaris, gyerünk. Pakóni föl, senkivel semmi mást nem, nem lehetett beszégetni, mer hogy hova visszik, vagy valami… Én akartam, mekkérni, hogy hova visszék ezeket, micsinának ezekke. (Se a za tiszt nem akarta elárulni, akivel voltak vacsorázni?) Nem bizony. Nem tiszttel voltunk, csak azokkal a hadifogolytársakkal, aki, akivel együtt voltunk. De szerencse másik este nem vittek engem. Nem szerettem a halottat bántani, vagy még hozzá nyúni se. Úúúú. Nagyon írtózom tüle. És úgyhogy szerencsére akkó nem vittek, hanem akkor másik, másik négy személyt, hadifoglyot társakka. Akik voltak társaink, akkó azt vitték.
Aszmondom, ez soha senki errű nem tud abszolút. Én nem tom, aki innen, lett vóna Kupuszináról, senki nem volt velem, na mos vótak ottan erdélyi magyarok, meg nem tom én, honnan, ott voltak még az egész Jugoszláviábú, tele onnan, voltak ottan Adarú nagyon sok. Sokan voltak adaiak.
Hangállományok: Bacskertes_G_J.mp3
